Csillagainkban a hiba kritika

John Green:

Csillagainkban a hiba

"A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni…

„A csillagainkban a hiba” – John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában."

Megjelenés éve: 2012

Először is szeretném leszögezni, hogy lehet, némileg elfogult leszek a könyvvel kapcsolatban, mert eddig ez a legjobb, amit olvastam. Nagyon sok mindent láttam az interneten róla, mielőtt tényleg elolvastam volna, és mindenhol azt írták, hogy nagyon szomorú, azonban mindenkinek tetszett. Most már megértem a megjegyzéseket, hiszen én is ugyanúgy osztom a véleményüket. Ez volt az egyetlen könyv eddig, amin sírtam, ami pedig az írónak köszönhető, John Green-nek. Bámulatos, hogy mennyire tudja vegyíteni az érzelmeket, és ez igazából fel sem tűnik, hiszen ez mind természetesnek hat. Folyamatosan váltakoznak a boldog és szomorú pillanatok, úgy, ahogy a való életben is. Pont ezért tartom igazán jó könyvnek, mert teljesen őszinte, és nincs benne egy hamis jelenet sem. Bár én nem tudhatom, mit érez egy halálosan beteg ember, mégis biztos vagyok benne, hogy pont úgy, ahogy Hazel vagy Augustus a könyvben. Csak élni akarják az életüket, és boldog pillanatokat szerezni, és utálják a hamis sajnálkozást.

Szeretem, ahogy a közhelyeket is kikerüli, és meg is cáfolja őket. Muszáj egy kis spoilert is írnom bele, de tudva, hogy én is akaratlanul elolvasom ezeket, ezért sötét háttérrel írom, hogy tényleg csak az nézze meg, aki olvasta a könyvet. SPOILER! Az egyetlen kifogásolható dolog az volt, amikor Hazel, Augustusék házában járva megcáfolta azt a közhelyt, miszerint szenvedés nélkül, nem tudhatod mi a boldogság, azonban Augustus temetésén elmondta ezt a mondatot. Igazából ez sem kifogásolható, csak lehet, hogy rájött, hogy ez a mondás mégis igaz. SPOILER VÉGE!

Szereplők terén is elég változatosnak bizonyult, hiszen minden karakternek másmilyen személyisége volt. Ha álmodozók vagyunk, és szeretnénk valami maradandót alkotni a világban, nyugodtan beleképzelhetjük magunkat Augustus szerepébe, viszont ha földhöz ragadtabbak vagyunk, akkor a beszélő, Hazel véleményét oszthatjuk. Hiába a különbségek köztük, bölcsességben ugyanolyan hatalmasak. Sok felnőtt hangoztatja, hogy mit tudhatnak a gyerekek/fiatalok, miközben ők ketten ott hordozzák magukban azt, ami arra sarkallja őket, hogy inkább komoly témákról beszélgessenek, minthogy arról, hogy mit vegyenek fel holnap. Mert ők érzik magukon leginkább az egyetlen biztos dolgot az életben: a halált.

A komoly témák között viszont szinte minden alkalommal elrejtett az író pár humoros megjegyzést, a főszereplők még a saját betegségükön is viccelődnek. Persze, olvastam már vicces könyveket, azonban ennél megtörtént az, ami eddig egyiknél sem, hangosan nevettem rajta. Ráadásul aközben, hogy azelőtt sírtam egy szomorú pillanaton.

Muszáj egy kis spoilert is írnom bele, de tudva, hogy én is akaratlanul elolvasom ezeket, ezért sötét háttérrel írom, hogy tényleg csak az nézze meg, aki olvasta a könyvet. (Ez olyan spoiler, ami lelövi a könyv végét.)

SPOILER! Igazából nekem a könyv vége volt csak igazán sírós, de nem akkor könnyeztem először, amikor meghalt Augustus, hanem amikor azt mondta a PET-szkennelés után: Úgy világítottam, Hazel Grace, mint a karácsonyfa. Azért volt számomra annyira szomorú ez a jelenet, mert még itt is talán valami humort próbált belevinni Augustus, azonban innen kezdődnek a gondok és a legszomorúbb részek… A könyv elolvasása után pedig úgy éreztem, hogy azért szeretném leginkább újraolvasni, hogy megint hallhassam a fejemben a vidám és vicces Augustus bölcs mondatait. SPOILER VÉGE!

Szerintem nagyjából mindent elmondtam, amit szerettem volna, még annyit, hogy 2014-ben film is készül a könyvből. Én már kíváncsi vagyok, hogy végre sikerül-e valakinek, hogy olyan filmet varázsoljon, ami igazán könyvhű, és filmként is megállja a helyét. Valószínűleg erről is lesz majd később egy kritika. J

És végül még egy kis értékelés.

Borító: nekem kicsit jobban tetszik az amerikai változatú borító, ezért 5/4.

Karakterek: 5/5

Fogalmazás: a könyv elején talán kicsit durvábban fogalmaz, de még így is 5/5

Maga a történet: 5/5*

Kedvenc szereplő: Augustus

Kedvenc idézet: nehéz választás, ezért inkább kettőt is írok.

„Azután Augustus Waters a zsebébe nyúlt, és elővett egy doboz cigarettát, igen, azt! Kinyitotta, a szájába dugott egy szálat. (…) 

– Nem árt, ha nem gyújtod meg – mondta, miközben a mama megállt. – Én pedig sosem gyújtom meg. Ez egy metafora: a fogad közé szorítod a gyilkost, de nem adsz neki hatalmat a gyilkolásra.”

„Olyan szerencsés vagyok, hogy szerethetem. (...) Nem az ember dönti el, hogy szenved-e a világban, de abba van egy kis beleszólása, ki mérje rá a szenvedést. Én szeretem a választásomat. Remélem, ő is szereti az övét.”

írta: Bia