2013. szeptember 17., kedd

Egy felejthetetlen év kritika

Sarah Dessen:

Egy felejthetetlen év


                                                                          
                                                                 Fülszöveg: 
„Legjobb barát nélkül az élet csúf, szörnyű hely.”

Halley és Scarlett évek óta legjobb barátnők. Megosztják egymással titkaikat, ruháikat és szerelmeiket. Mások szemében Scarlett a népszerű, feltűnő lány, Halley csak a csendes barátnő, ám ő nem bánja: ketten tökéletesen kiegészítik egymást.

A gimnázium harmadik évének elején azonban megbillen az egyensúly. Először Scarlett barátja, Michael – az évfolyam legendája, akivel boldogan randizna az iskolában az összes lány – meghal egy motorbalesetben. Aztán Scarlett hamarosan megtudja, hogy Michael gyermekét hordja a szíve alatt. Életében először Scarlettnek van igazán szüksége Halleyre. Ám bármennyire igyekszik is Halley, meg kell küzdenie a saját problémáival is – próbál eltávolodni parancsolgató anyjától, miközben élete első komoly kapcsolatát éli meg. Lehet, hogy Halley és Scarlett barátsága megroppan a súly alatt, de soha nem törik meg… mert az igazi barátságban az ígéret örökre szól.


Sarah Dessen stílusa egyedi, derűs, szívbemarkoló és hiteles. Mindenki, akinek volt valaha legjobb barátja – vagy első szerelme – érteni fogja sorait.

„ Scarlett? – szólítottam a sötétben. Amikor felém fordult, láttam, hogy arcát könnyek áztatják. Egy percig nem is tudtam, mit tegyek. Újra eszembe jutott a tükre mellé tűzött fénykép, róla és Michaelről. Alig pár hete készült, a víz ragyogott, szikrázott mögöttük a napfényben. Eszembe jutott az is, mit tett ő, amikor én fakadtam sírva vagy milliószor, valahányszor a szívemen vagy büszkeségemen a legapróbb sebet ejtették.

Odahajoltam hozzá, átkaroltam, és szorosan öleltem legjobb barátnőmet, megannyi szívességet törlesztve egyszerre…”

Sarah Dessen férjével, kislányával és két elkényeztetett kutyájukkal él vidéki otthonukban.

Megjelenés éve: 1998

Véleményem:

Először is, a könyv úgy akadt a kezembe, hogy a postán várakoztam, és az új szolgáltatásuk alapján könyveket is árulnak, ezért gondoltam megnézegetem. Egy könyv fanatikus minden alkalmat megragad, hogy új szerzeményekhez jusson. A könyvet nem ismertem, de a fülszövegét elolvasva azonnal megtetszett, és nem hagyhattam ott a polcon. Maga a történet nagyon ismerős volt, ugyanis az ebből készült filmet már láttam. (Szerelmi leckék hitetleneknek). Azt kell, hogy mondjam, hogy a könyv milliószor jobb, mint a film. Kicsit bánom is, hogy nem ezzel ismerkedtem meg előbb, de jobb későn, mint soha, ahogy a mondás is tartja.
A történet középpontjában két lány áll, Halley és Scarlett és az ő barátságuk. A két lány teljesen különbözik egymástól, Scarlett, aki tapasztaltabbnak, pozitívabbnak, és talpraesettnek tűnik, amíg Halley a gyámoltalanabb, tapasztalatlanabb, és ő az, aki támogatásra szorul. Pont azért egészítik ki egymást, mert ennyire különböznek.

A lányok átlagos középiskolás élete teljesen a feje tetejére áll, amikor Scarlett terhes lesz a nyári szerelmétől, aki életét vesztette egy balesetben. A terhesség hatalmas problémaként zúdul a nyakukba próbára téve az erős barátságukat. Scarlett a végsőkig kitart abban, hogy megtartja a babáját, saját maga és a szerelme, Michael miatt is. Halley támogatja barátnőjét, addig amíg a barátságukba éket nem kezd verni az „új fiú”. Halley-t teljesen bekebelezi az első szerelem, és olykor meggondolatlan lépéseket tesz, mind családja, mind barátnője ellen. Teljesen kivetkőzik magából, olyan dolgokat tesz, amiket korábban nem, és lázadni kezd. Végül mégis rádöbben, hogy nem minden a rózsaszín köd, és mennyire csalódik Macon-ben.

„Az ember szívét lehetetlenség egyik pillanatról a másikra elzárni, mint egy csapot; el kell jutni egészen a forrásig, és azt kell kiszárítani, cseppenként.” (245. oldal)


Mindeközben a lányok nem hétköznapi problémái és egy örökké tartó barátság megtartása mellett az olvasó belekerül egy anya-lánya harcba is. Halley folytonos harcban áll a pszichológus anyjával, aki túlzottan félti és gyerekként kezeli lányát. Lázadni próbál ellene, és a saját életét kialakítani, ami nem egyszerű egy ilyen családban, egy mintadiákként.  Egy baleset döbbenti rá őket, hogy vannak sokkal fontosabb dolgok az örökös vitáknál.


„Lehetetlenség előre eltervezni azt a pillanatot, amikor a dolgok újra a helyükre kerülnek. Ahogyan azt sem lehet előre eltervezni, amikor az ember elvész.” (250. oldal)


Scarlett babájának születése után minden megváltozik. Halley rádöbben, hogy mennyi ostobaságot követett el, hogy nem állt mindig a barátnője, és a családja mellett, amikor ők számítottak rá. Legfontosabbak lesznek számára, akiket az elmúlt időben hanyagolt.

Úgy gondolom, hogy mindenkinek egyszer az életében el kell olvasnia ezt a könyvet. Ha visszaemlékszünk milyenek voltunk tizenhat évesen, mennyi apró dolog tűnt a legnagyobb problémának, milyen sokat veszekedtünk a szüleinkkel, és lázadtunk az akaratuk ellen. Ez a történet visszarepít minket abba az időbe, amikor az iskolákban tomboltak a „klikk harcok”, utálkozások, és a vicces iskola bulik.

A legtöbb ember, köztük én is Halley-vel tudok a legjobban azonosulni. Ő az a karakter, aki hibákat követ el, és ő az, aki nem tudja hogyan alakítsa az életét, hogy mindenkinek, de leginkább magának megfeleljen. Macon csak úgy hirtelen robban az életébe. Ő az igazi rossz fiús karakter, aki általában megdobogtatja a jó kislányok szívét. Scarlett pedig az a lány, aki terhessége ellenére végig józanul tud gondolkozni, sokszor barátnője helyett is. Végig két lábbal a földön áll.

A felejthetetlen év mindenkinek felejthetetlen élményt nyúlt, aki a kezébe veszi. Én határozottan nem bántam meg, hogy elolvastam, és Sarah Dessen könyvei közül ezt választottam elsőnek. Egy könnyed, kedves, romantikus olvasmány, fogalmazásilag egyszerű utazáshoz tökéletesen passzol.
A végét tekintve félig happy end félig pedig függővég. Mindenki döntse el, hogy neki melyik a jobb.

„Vannak dolgok ezen a világon, amikben úgy bízik az ember, mint egy biztos fogadásban. Amikor ezek cserbenhagyják, amikor elmozdulnak onnan, ahová oly körültekintéssel helyezték őket, az megrendíti az ember hitét.” (202. oldal)

eredeti borító

Értékelés:
Borító: az eredeti kicsit jobban tetszik, de a magyar se rossz  5/4
Karakterek: 5/5
Fogalmazás: könnyen olvasható 5/5
Történet: 5/5
Kedvenc szereplő: Halley
Kedvenc idézet: mindhárom, amit korábban említettem

Összesített értékelés:





By TJ

8 megjegyzés:

  1. Üdv!
    Írtál, jöttem, örülök!
    Elmondom, nem sok ilyen ismertetőre, véleményre van szükségem, csak ha érdekel egy könyv, átrohanok az ilyen írásokon, és ha tetszik, akkor leszedem a könyvet.
    Véleményem szerint nagyon jó, ahogy felépítetted a bejegyzést, tetszik. Örülök, hogy kiemeltél idézeteket, és hogy jellemezted egy picit a karaktereket, szerintem nagyon jó, ahogy megírtad a véleményt.
    A könyvről annyit, hogy még sosem láttam, Sarah Dessenről már hallottam, azt hiszem van is valahol a gépen egy könyvem tőle, de még nem olvastam. Viszont sikeresen felkeltetted az érdeklődésem, szóval ha lesz hosszabb időm, biztos megpróbálom megszerezni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönjük szépen, hogy benéztél és elolvastál minket annak ellenére, hogy nem igazán van szükséged ilyen típusú blogra. :)
      Köszönjük a véleményedet, és nagyon örülünk neki, hogy sikerült felkelteni az író iránti érdeklődésedet! Ez volt a cél. :)

      Törlés
  2. Szia!
    Én nagyon szeretem a kritikákkal foglalkozó oldalakat, mivel mostanában, úgy vettem észre, a fülszöveg csalóka lehet. Ha nem kedvenc írók könyveit szeretném beszerezni, hanem egy olyat, ami újdonságként felkeltette a figyelmemet, először elolvasom róla mások véleményét is.
    A lényeg tehát: szerintem igenis van értelme a folytatásnak!
    Ez a kritika is felkeltette a figyelmemet, nem árultál el túl sokat a történetről, noha az, hogy Scarlett megszüli a babát, picit spoileres. A történet jól hangzik, szívesen elolvasnám. Sarah Dessent mindeddig nem ismertem, talán olvasgatok még más könyveiről is.

    Szívesen olvasnék még több ismertetőt!
    Ha lehet ilyet kérni: érdekelne a véleményed/kritikád Robin LaFevers Gyilkos kegyelem c. könyvéről.

    Raspberry Silvers

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Én is/mi is pont így vagyunk vele, hogy elolvassuk mások mit gondolnak könyvekről, amik a kívánságlistánkon vannak, és ezért is döntöttünk úgy, hogy csinálunk mi is egy ilyen blogot. Hiszen mindketten nagyon szeretünk olvasni, akkor miért ne osszuk meg a véleményünket másokkal is. :)
      Bocsi a spoileres rész miatt, legközelebb jelzem előre. :)
      Örülök, hogy sikerült felkeltenem az érdeklődésed az írónő iránt. Van még egy könyvem tőle (egyenlőre) arról is majd elmondom a véleményemet. :)
      Persze kérhetsz ilyet, ha van olyan, amiről szeretnél tudni, akkor szólj nyugodtan igyekszünk beszerezni és az egyikőnk elolvasni. :) Pont most fogom megkapni ezt a könyvet, amit említettél így kritika az biztos, hogy lesz róla. :)
      Mivel ketten vezetjük a blogot, és mindketten más stílust szeretünk olvasni, (olykor ugyan azt is) ezért többféle könyv fog majd a blogban szerepelni. :)
      Remélem, hogy máskor is tetszeni fognak a kritikáink. :)

      TJ

      Törlés
  3. Szia. Nekem sokat számít, hogy megkértél, mondjak véleményt az oldalról. Én úgy vélem van értelme amit csinálsz, főleg azért, mert jó vagy benne, jól csinálod, és ahogy észreveszem, szereted is. Szóval igen is.. folytasd, mert megéri!
    Én például nagyon kíváncsi lennék a szürke 50 árnyalatának a kritikájára, vagy az éjszaka háza sorozat kritikára is. De ezt csak megjegyeztem, a lényeg, hogy ne hagyd abba, sikerült eddig is , most is sikerülni fog!
    :) Ann

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönjük szépen, hogy benéztél, és a kedves véleményednek is. Igen nagyon szeretjük mindketten csinálni, és lesz még nagyon sok kritika, hiszen mindketten imádunk olvasni. :) Köszönjük, hogy tetszenek a kritikáink, reméljük legközelebb sem fogsz csalódni bennünk, és még sokat fogunk fejlődni. :)
      Rendben, majd igyekszünk azokra a könyvekre is sort keríteni. :)

      Törlés
  4. Sziasztok!
    Nagyon röstellem hogy csak most írok, de rengeteg dolgom volt hétköznap tegnap pedig nem voltam itthon. Nah mindegy nem is ez a lényeg most már itt vagyok. Nagyon tetszik az oldal. Általában nem szoktam ilyen oldalakat böngészni, de ez nagyon tetszik. A fejléc nálam mindent vitt de a kritikák is jól meg vannak fogalmazva és összeszedettek. Csak így tovább! És a cserében is benne vagyok természetesen.
    Puszi Petra :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönjük szépen a véleményedet, és reméljük máskor is benézel hozzánk. :)

      Törlés