Pokoli szerkezetek kritika

Cassandra Clare: 

Pokoli szerkezetek 1. - Az angyal

Magyar megjelenés:  2012

Oldalszám: 472

Fülszöveg:

A mágia veszélyes 

– de a szerelem még veszélyesebb!

Amikor a tizenhat éves Tessa Gray megérkezik a viktoriánus Angliába, valami rettenetes vár rá a londoni Alvilágban, ahol vámpírok, boszorkánymesterek és más természetfeletti lények járják az utcákat a gázlámpák alatt. Tessának nincsenek barátai, és egyetlen pillanatra sem érezheti magát biztonságban, ezért menedéket kér az Árnyvadászoktól, akiknek egyetlen célja, hogy megszabadítsák a világot a démonoktól. 

Ahogy egyre mélyebben merül el a világukba, a lány azt veszi észre, hogy egyszerre varázsolja el két legjobb barát, és nem sokára rá kell döbbennie, hogy a szerelem a legveszélyesebb varázslat mind közül.

„A Végzet Ereklyéi olyan mesevilágot fest le, ahol imádnék élni. Csodálatos” 

Stephenie Meyer, a Twilight szerzője

Véleményem: 

Már nagyon sokat hallottam Cassandra Clare-ről és a könyveiről, ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálkozom vele. Őszintén kicsit félve fogtam kezembe a művét, fogalmam sem volt róla, hogy mit várhatok tőle. Túl sok jó keringett róla az interneten, ezért gyanúval fűszerezett kíváncsisággal lapoztam bele a vaskos kötetbe. DE! Azt kell, hogy mondjam, a gyanúm alaptalannak bizonyult. A könyv számomra letehetetlen volt. Ha az ember nem figyel eléggé, egy óvatlan pillanatban Cassandra misztikummal átszőtt, árnyvadászokkal, és más lényekkel teli világa magába szippant. A menekülés esélytelen ebből a világból. Pont ez történt velem is. Éjszakába nyúlóan olvastam, hogy megtudhassam mi történik a szereplőkkel, ugyanis akármennyire is úgy tűnik, és tudjuk, hogy Tessa a főszereplő, a többieknek is fontos szerepük van. Számomra ugyanolyan nagy jelentőséggel bírt a parabatai páros Will és Jem is és az ő kapcsolatuk, sokszor talán izgalmasabb és érdekesebb is volt, mint megismerni Tessát, és az életét. Ha most valaki azt kérdezné ki a kedvenc szereplőm, nem igazán tudnék rá válaszolni, ugyanis mind hármójukat valami miatt kedveltem, és hogy említsek még valakit, Magnus Bane karaktere is érdekelt.

Will és Jem beszólásai zseniálisak, nagyon jókat lehet rajtuk derülni. Ez a két fiú olyan, mintha egymás teljes ellentétei lennének, közben pedig kiegészítik egymást, és csak együtt lennének legyőzhetetlenek, pótolhatatlanok. Talán ez volt a kedvenc idézetem, vagy inkább párbeszédem tőlük. Emlékszem, hosszú ideig nevettem rajta.

 „– Camille finoman jár. Mint egy faun az erdőben. Nem úgy, mint egy kacsa.

– Nem úgy járok, mint egy kacsa.

– Én szeretem a kacsákat – szúrta közbe diplomatikusan Jem. – Főleg a Hyde Parkban lévőket. – A szeme sarkából Willre pillantott; mindkét fiú az asztal lapján ült, lábukat a levegőben lóbálták. – Emlékszel, amikor megpróbáltál rávenni, hogy etessek meg velük egy kacsapástétomot, mert szerettél volna kitenyészteni egy új kannibál kacsafajt?

– Be is falták – emlékezett vissza Will. – A vérszomjas kis dögök. Sose bízzatok egy kacsában!”

A történet a régmúlt Londonjában játszódik, lehet, hogy pont azért is kedveltem annyira. Egyszerűen imádom a régi történeteket, pláne, ami Londonban játszódik. Tetszett a történetben, hogy Cassandra mindent megmagyaráz, mindent hihetetlen részletességgel ír le. Csodálom benne, hogy úgy tudja csavarni a szálakat, ahogy senki sem gondolná, mégsem gabalyodik bele, és még mindig mindent teljesen világos marad az olvasó számára. Nem tudom ki hogy volt vele, de számomra egyáltalán nem volt kiszámítható a történet, csak talán egy két apróbb jelentnél, de az teljesen belefér. Nem akarok annyira részletekbe bocsátkozni, nem akarok itt spoilerezni. Az érzelmeket tekintve meg igazi hullámvasútnak bizonyul a történet. Itt is megvan a szerelmi háromszög, de nem a Twilight-féle. (amit én nagyon nem kedvelek). Sokszor azon gondolkoztam, hogy melyik fiúnak is szurkoljak, de egyenlőre még nem sikerült döntenem, talán majd a sorozat további köteteiben ez változni fog. 

Sokaktól hallottam egy bizonyos sorrendet a könyvek olvasásához, de én nem követtem azt a vonalat. Ennek a könyvnek nagyon megtetszett a borítója és a fülszövege (na meg ez volt éppen bent a könyvtárban). Igaz nem ismerem a Végzet ereklyéi sorozatot, de azt hiszem, hogy a Pokoli szerkezetek önmagában is megállja a helyét, mert én így is értettem. 

Úgy gondoltam, hogy mivel három részes a sorozat, ezért mindegyik véleményemen kívül beszélnék kicsit a három főszereplőről. Mivel az első borítón Will szerepel, ezért legyen ő az első. Természetesen nem tudok róla úgy beszélni, hogy ne említeném meg a másik két fontos személyt is. 

William Herondale: 

A könyv egyes részeinek leírása alapján nem biztos, hogy találkoznék vele egy sötét sikátorban. :D Csak vicceltem, vele bárhol bármikor :D Ezzel szemben ott van a helyes arca, amitől minden lány beájulna, ahogy Tessa is. Sötét haj, világító kék szemek, tökéletes párosítás. Akkor látjuk először, amikor beoson Tessa szobájába. Akkor még egy idegennek tűnt, aki körül ott lebeg az a sok rejtély, amit az ember nagyon szeretne megfejteni. Így voltam vele én is, már a történet elejétől kezdve tudni akartam, hogy ki ez a különös alak. Will először egy morogva, beképzelt, és teljességgel unszimpatikus embernek tűnik, de ahogy haladunk a történettel, egyre jobban kezdjük őt megismerni.  Megtudjuk, hogy ő nem is olyan, amilyennek mutatja magát. Az évek során nagyon ügyesen kifejlesztette az álarcát, melyek mögött megbújnak az igazi érzelmei, de ez később kiderül, hogy miért van szüksége erre az álcára. Sokszor nem tudja eltitkolni mit érez, főleg, ha legjobb barátjáról van szó. Azoknál a jeleneteknél derül ki igazán, hogy mennyire jó ember, és mennyire érző szíve van. Will az a típusú személy, aki örökké próbál humoros lenni, amellett, hogy megjátssza a laza, és bunkó fiút. Sokszor bejön neki, de később már ellenfelére talál Tessa személyében. Az egyetlen ember, akivel őszintén kedves, és nem mindig játssza meg magát, az Jem. A fiú iránti aggodalma közben sokszor elfelejti felvenni a majdnem tökéletesre csiszolt álcáját. Will az a "szép és rossz fiú" karakter, akit az ember olykor legszívesebben arcon vágna, máskor meg megölelne. 

Hoztam nektek pár idézetet, ami hozzá kapcsolódik. Vagy ő mondta, vagy róla mondták. 

„– Talán Agathába szerelmes – jegyezte meg.

– Remélem, nem. Agathát én szeretném feleségül venni. Lehet, hogy ezeréves, de a lekváros sütijéhez semmi sem fogható. A szépség elhalványul, de a szakácsművészet örök.” /Will/

„Will közelebb húzódott, és megérintette a nő karját. Merev volt és hideg. – Hát nem reagál a közeledésemre – állapította meg vidámabban, mint amilyennek érezte magát –, szóval csakis halott lehet.

– Vagy egy jó ízlésű, okos nő.” /Will és Jem/

„Gabriel arca elsötétült. – Van egyáltalán valami, amiből nem csinálsz viccet?

– Hirtelen nem jut eszembe ilyesmi.

– Tudod – mondta Gabriel –, egy időben azt hittem, barátok lehetünk, Will.

– Egy időben azt hittem, vadászgörény vagyok – felelte Will –, de aztán kiderült, hogy ez csak az ópium miatt volt. Tudtad, hogy ilyen hatása van? Mert én nem.”/Will és Gabriel/

Értékelés:

Borító: örülök, hogy meghagyták az eredetit, mert az nagyon jó 5/5

Karakterek: 5/5

Fogalmazás: könnyen olvasható és gyorsan lehet vele haladni 5/5

Történet: 5/5

Kedvenc szereplő: Will, Jem, Tessa és Magnus Bane

Kedvenc idézet: az mind, amit betettem